Ez a horgászmódszer eredményességében gyakran felülmúlja a mûlegyezést, arról nem is beszélve, hogy a sûrû növényzet között egy rövid pergetõbottal jóval kevesebb gondot jelent a dobás. A nagyobb pisztrángok rendszerint e pergetett mûcsalinak esnek áldozatul.
A sebes folyásban, a tajtékzó zuhatagokban, nagyobb, mélyebb vizekben, illetõleg akkor, amikor nincs légyjárás, érdemes kis támolygó, még inkább apró forgókanalas villantóval pisztrángozni. A körforgó villantók közül legjobban beváltak a legkisebb "Mepps-pergõk". A villantó színe, ha átlátszó, tiszta a víz, ne legyen túl csillogó, ilyenkor jobbak az aranysárgás-vörösrezes vagy sötétebb színû kanalak! Eredményesek a mûléggyel kombinált, kisebb villantók is. Ha nagyon erõs a sodrás, és nem tudjuk a mûcsalit kellõ mélységben vezetni, alkalmazzunk a villantó elõtt ólomfejet vagy excentrikus ólmot.
A pergetéshez rövid, 1,95-2,10 m körüli dobóbotot, 0,18-0,20 mm-es jó minõségû zsinórt és kis méretû peremorsót használjunk.
A pisztráng igen óvatos, félénk hal, az eredményes pisztrángozás egyik alapfeltétele tehát, hogy horgászhelyünk megközelítésében és az ott-tartózkodás alatt zajtalanok, észrevétlenek legyünk. A vízparton úgy helyezkedjünk el, hogy árnyékunk még véletlenül se vetõdjön vízre. Mivel a pisztráng a folyással szemben áll, mi is ebben az irányban haladjunk, így egyre közelebb juthatunk megfigyelt leshelyéhez.