A wobblerek ma már nem tartoznak az olcsó horgászeszközök közé. Ajánlatos tehát rájuk gondosan vigyázni, mert az a 2-3000 forint, amibe egy-egy jobb példány kerül, bizony meggondolásra készteti az amúgy is takarékosságra szorított horgászt, nekikezdjen-e egyáltalán wobblerezni. Persze a legnagyobb gond a beszakadás veszélye, amit sokszor nem lehet elkerülni. Ilyenkor szomorú a búcsú, de rá kell jönni, hogy veszteség nélkül nem lehet horgászni. Vannak azonban más veszteségek is, amelyeken segíthet az ügyes horgász. Sok esetben fordul elõ, hogy az orsó átváltása vagy más technikai ok miatt a wobbler nagy erõvel csapódik a földhöz vagy a parti kövezéshez. Az eredmény a mûcsali kisebb-nagyobb sérülése. Ez a hiba gyakran nem is vehetõ észre azonnal, csak akkor, ha a halacskát közelebbrõl megvizsgáljuk. A földre csapódás után elõször arról gyõzõdjünk meg, nem görbült-e el a horogtartó fülek valamelyike. Leggyakrabban a hátsó horogtartó sérül, deformálódik. Ha ezt észleljük (és van nálunk másik wobbler), ajánlatos a beteget lecserélni, mert a hibát a parton nem lehet tökéletesen korrigálni. Igaz, a horgásztáskában lévõ fogóval a sérült karikát ki lehetne igazítani, de a wobbler faanyagában történt sérülést csak otthon tudjuk javítani. A cserére azért van szükség, hogy a keletkezett parányi résen keresztül a wobbler teste vizet ne kapjon. Ha erre nem gondolva a dobálást a sérült csalival folytatjuk, a beszivárgó víz úgy megduzzasztja a wobbler testét, hogy az valósággal szétrobban. Igaz, a természetes anyagokat használó gyárak a balsafát impregnálják, mielõtt a külsõ díszítést felviszik rá, de azért volt szerencsém már látni ilyen szétpukkadt wobblert. Az otthoni javítás nem igényel különösebb szakértelmet. Elõször vegyük le a sérült fülrõl a horgot a karikával együtt. Ezt követõen hajlítsuk vissza az elgörbült drótot, lehetõleg az eredeti állapotba. A javítás utolsó fázisaként kétkomponensû mûgyantával zárjuk le a sérült részt. Tulajdonképpen ez a gyanta akadályozza meg, hogy a víz a fa anyagához jusson és ott esetleg bajt okozzon. A mûgyanta kötése után az eredeti vagy új hármashoroggal szereljük fel a javított csalit. Sajnos abban a kérdésben, hogy milyen legyen ez a mûgyanta, nehéz tanácsot adni, mert nagyon sokféle (és meglehetõsen sokféle áron) kapható egyes szaküzletekben. Ha valaki olcsón akarja megúszni a dolgot, akkor sima parkettalakk is megteszi. Nem igazán ajánlom az Epokitet, de nekem nagyon bevált az Uverapid ragasztó. Ugyancsak nem ajánlható a rideg pillanatragasztók (Nicrobond, IS stb.) egyike sem.
Pergetés közben az éhes süllõk gyakran okoznak a mûcsalin „hámsérülést', vagyis az éles ragadozófogak megtépik a fényes borítást. Ez a borítás egyébként rendszerint alumíniumfólia, amit könnyen szerezhetünk. Ha a sérülés nagyobb, akkor egy darab fóliát ragasztunk a sérült felületre, a már említett mûgyantával, majd annak kötése után a tetejére is felhordunk néhány cseppet. Utóbbi, ha a gyanta jó minõségû, olyan kemény lehet, mint a horgászbotok védõlakkja. Ha a sérülés kisebb felületet érint, akkor fölösleges a ragasztgatás, egyszerûen egy csepp mûgyantával borítjuk a sérült részt.
A cél tulajdonképpen itt is az, hogy a sérült részen a víz ne férhessen a fa anyagához, mert a már korábban jelzett hibát, a wobbler roncsolódását okozhatja. Két dolgot érdemes megjegyezni a mugyanták alkalmazása során. Ajánlatos azokat a szavatossági idõn belül felhasználni, mert különben az anyag „bedögölhet', és hiába várjuk, hogy megkössön, ragacsos marad. Legalább ilyen fontos, hogy a gyár által ajánlott keverési arányt betartsuk, mert ez is a megfelelõ kötés elõfeltétele. (Aki még nem dolgozott ilyen anyaggal, annak nem árt tudni, hogy a kétféle komponensbõl más és más eszközzel szabad csak a megfelelõ mennyiséget kivenni. Tekintve, hogy ilyen javításokhoz kis mennyiségekkel dolgozunk, két szál gyufa megteszi az anyag vételezéséhez. Egyikkel az egyik, másikkal a másik anyagba nyúlhatunk. Az összekeveréshez akármelyik gyufaszálat használhatjuk, de azzal újra valamelyik komponensbe nyúlni már tilos. Az anyagok használati utasítását azért is célszerû elolvasni, mert azok utalnak arra is, hogy az anyag mennyi idõ múlva köt meg. Ha az összekevert anyagot melegítjük, folyósabbá válik, így könnyebben és vékonyabb rétegben hordható fel. Melegítéshez tökéletes szerszám egy hajszárító, ami nem engedi az anyag túlhevülését, de az elobbi célt elérhetjük vele. Vigyázni kell azonban arra is, hogy a melegítés az anyag kötési idejét rendszerint lerövidíti, ezért a rövid idõ alatt térhálósodó anyagoknál ajánlatos az óvatosság.
Sajnos a wobbler földhöz csapódásának lehet egy azonnal érzékelhetõ eredménye is, nevezetesen ha a nyelve letörik. A gyakorlott horgász ezt hamarosan észreveszi, hiszen megváltozik a csali ellenállása húzás közben. Az ilyen lebénult wobbler rendszerint teljesen használhatatlan, hiszen a terelõlemez biztosítja a megfelelõ mozgását. Éjszakai süllõzésnél különösen fontos lehet a „becsapódás" utáni ellenõrzés, mert egy ilyen hiba akár egész éjszakai dobálásunkat hiábavalóvá teheti.
Javításra ebben az esetben csak otthon kerülhet sor, hiszen a letört nyelvet pótolni kell. Elõször átlátszó polisztirol lemezbõl kell kivágni az eredetihez hasonló nagyságú darabot. A vágáshoz a legjobb eszköz a lombfûrész. Természetesen arra is törekedni kell, hogy a kivágott anyag vastagsága az eredetivel megegyezzen. (Ilyen átlátszó polisztirolból készültek egykor az NDK gyártmányú horgászdobozok elválasztó lemezei.) Ha ez az anyag az eredetihez viszonyítva vékonynak bizonyul, akkor két lapot ragasztunk össze a kivágás elõtt. A polisztirol egyik legjobb ragasztóanyaga a Technokol rapid. Ha a nyelvcsonk elég hosszú, akkor átlapolással ragasztjuk rá a kivágott darabot. A ragasztó kötése után tûreszelovel adjuk meg az eredeti, végleges formát. Ha a csonk rövid, akkor célszerû a sérült darabot a wobbler testébõl kioperálni. Ennél a mûveletnél azonban ajánlatos az óvatosság, mert a gyárak nagyon jó minõségû ragasztóval rögzítik a nyelvet. Arra kell vigyázni, hogy az „operáció" során se a mûhal teste, se a kezünk meg ne sérüljön. Ha a beteg nyelvdarabot sikerült egyben kibányászni, akkor egy hasonló wobbler mintája után komplett nyelvet készítünk. Ennek beragasztásához azonban jobb mûgyantát kell használni. A végleges formát itt is tûreszelõvel adjuk meg, de ez már kicsit nehezebb mûvelet lehet, mint az elõbbi. A ragasztás során ugyanis megváltozhat a nyelv dõlésszöge, vagy az nem tökéletesen az eredeti helyére kerül. Ilyenkor jön a kádpróba. A wobblert szabályosan zsinórra kötjük, és a fürdõkádba eresztett vízben meghúzzuk. Ha vontatás közben nem úszik bénán a felszínre, hanem elfogadhatóan mozog, akkor csak apró finomításokkal - a reszelõvel hol innen, hol onnan lekapva egy kis anyagot - állítjuk be mozgását. A kísérletezés során rá fogunk jönni, hogy honnan kell a terelõlemezt karcsúsítani a tökéletesebb mozgáshoz. Ha a „bénaság" jelenségét észleljük, akkor a reszelõvel bátrabban nagyolhatjuk az anyagot, mindaddig, amíg mozgása tökéletessé nem válik. Elofordulhat, hogy minden igyekezetünk ellenére a mûhalat nem sikerül „életre kelteni". Ilyenkor nincs más hátra, mint a nyelvet újra kioperálni és a rosszul sikerült darabot másikkal pótolni. Igaz, a kísérletezéshez idõ kell, de saját tapasztalatból tudom, hogy a siker nyújtotta öröm, amikor a hal újra „életre kel", önmagában megéri, és itt az anyagi elõnyrõl nem is szóltunk. Még nagyobb a siker, ha egy ilyen „feltámasztott" mûcsalival sikerül becsapni az éhes ragadozót. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a kádpróba során használt reszelõt nagyon gondosan szárazra kell törölni, hogy a rozsdásodás miatt használhatatlanná ne váljon.)
A leggondosabb használat során is elõfordulhat, hogy a wobbler testébe víz kerül, és az anyag „szétrobban". Gyakran a halacska hasán keletkezõ hosszanti repedés mutatja, hogy baj történt. Miután a mûcsalit száraz, meleg helyen, elegendõ ideig tartottuk, és feltételezhetõ, hogy belül is kiszáradt, nekikezdhetünk a javításnak. (Nagyon nehéz megmondani, hogy ez a „megfelelõ idõ" mennyi, mert ez a fa anyagától a bejutott vízmennyiségig sok mindentol függ. Mindenesetre a szárítást úgy gyorsítani, hogy a halat túl meleg helyre - például radiátorra - tesszük, nem célszerû, mert ez is árthat az alapanyagnak, és a hiba kijavítása után az eredetihez hasonló hibához vezethet.) Szóval, a normális kiszáradás után itt is elsõ dolgunk, hogy a horgokat a kulcskarikákkal együtt eltávolítjuk. Ezt követõen a repedést vékonyan mûgyantával töltjük ki. Az anyag kötése után a halat újból horoggal szereljük fel, és már használhatjuk is. A fólia pótlása vagy az esetleges festés csak akkor szükséges, ha a repedés miatt a borítás nagy felületen sérül.
Sajnos a javítások során olyan problémával is találkozunk, amikor nem egyenes, hanem hajlított nyelvet kell pótolni. Ez már komolyabb „tehetséget" igénylõ munka, hiszen a nyelv eredeti alakjának kialakitásához az anyagot melegen meg kell hajlítani, mégpedig úgy, hogy az lehetõleg az eredetihez nagyon hasonló formájú legyen. Aki az ilyen „tört csõrû" wobbler javításával is eredményesen megbirkózik, az bátran elmondhatja magáról, hogy kiváló ezermester.

fel